Zólyomi Zsolt: Megyek az orrom után

Hatalmas élmény volt: közvetlen közelről, kézből etethettem szarvasokat – ezek három-négy-ötszáz kilós óriások. Óvják a területüket és a nőstényeket, s ha felbőszülnek, meg is mutatják hatalmas erejüket. Döbbenetes egy ilyen vadállat érzete és természetes szaga. Arra jártak hölgyek is, akik a kecskék közelében megjegyezték: micsoda kecskesajtszag van! Lám, átfordult a civilizáció: a városi ember így azonosítja be az illatot… Pedig nem a kecskének van kecskesajtszaga, hanem a kecskesajtnak kecskeszaga – a metropolisban élő ember már nem tapasztalja meg a maga valójában a természetet, csak asszociációs módon közelít felé.

Erdész barátom borászkodik, és pálinkát is készít; amikor megérkeztünk Annafürdőre, megkóstoltuk a borait is. Én, aki nem értek a borokhoz, azonnal megkérdeztem, hogy újhordóban érlelted? Kiderült, igen, éppen most vett egy újat is a régiek mellé. A tölgyfahordó jellegzetes illata azonnal rabul ejtett. Az igazi kalandok másnap kezdődtek: az erdőben közvetlenül és elképesztően intenzíven érezhettem azokat az illatokat, amelyeket mi a szakmában animális jegyekként aposztrofálunk. Amit az itthon is egyre ismertebbé váló oudban (téli parfümajánlónkban hosszabban is beszélünk róla) érzünk, a vadak fekvő- vagy búvóhelyén kifejezetten érezhetőek. Ez egy nagyon vonzó, egyben félelmetes szag: felkelti az ősi vadászösztönt, de az óvatosság-érzetünket is fokozza. Ahogy László sárgabarackpálinkája az élvezeteket: csodálatos barackpárlata nekem már csak azért is érdekes volt, mert nemrég felvettek a Corvinus Egyetem pálinkamester-képzésére; rendkívül megtisztelő módon tanárként is felkértek egy előadásra. A pálinkafőző-mesterség számomra nagyon inspiráló világ, hiszen amikor az ember gyümölcscefrét desztillál, tulajdonképpen ugyanúgy alkoholban oldott illat- és aromaanyagokat gyűjt össze a legfinomabb és legtisztább formában, ahogy mi, parfümőrők a különféle növényekét, virágokét, gyökerekét – vagy adott esetben szintén gyümölcsökét. Egy igazán  tömény parfüm – mint a Mona Di Orio vagy a Puredistance illatai  25-32 százalékosak, tehát nem is olyan túlzó a hasonlat, hogy közel állnak a jó pálinkához, minőségben és koncentrációban egyaránt.

Ezek a vidéken élő gentlemanek igazán büszkék lehetnek és büszkék is arra, amit a természetben létrehoznak, bár, mint megtudtam, az erdész 100-120 éves időtávlatban dolgozik; majd az ük-ükunokák látják és értékelik az eredményeit. De ezen a gyönyörű helyen fa, vad és gyümölcs van elég, tudatosan pedig szépen meg lehet tanulni élni. A közeli erdei iskolájuk ökoházában közüzemi elektromos áram és ivóvíz sincs, mégis, napelem, napkollektor, szélerőgép, nádgyökérzónás szennyvíztisztító és komposzt WC szolgálja, hogy az „ökológiai lábnyomunk” elenyésző legyen.  Kipróbálható, milyen volt a búbos kemencében kenyeret sütni, csikótűzhelyen főzni, vagy milyen a vályogtéglavetés és fűzfavessző-építés. Jó volt látni ezt a nemes egyszerűséget, jó volt újra közel kerülni a természethez, és ezeket a sokunknak csak gyermekkorunkból ismerős illatanyagokat helyben, eredeti környezetükben érezni.

Az aszalt szilvától Ferihegyig

Nyugat-Európában és az óceánon túl már rengeteg boltnak, hotelnek saját illata van. Ha jól pozícionált az illatmarketing, akkor a visszatérő vendég a világ bármelyik pontján tér be az adott szállodaláncba, érzetre ugyanazt az illatos minőséget, ugyanazt a fogadtatást és marasztalást kapja, mint korábban. Az illat lehet relaxáló, lehet élénkítő, a lényeg az állandóság és az asszociáció. Ez már csak azért is érdekes, mert még a parfümházak is többnyire a vizuális marketingre építenek – egy topmodell vonzó dekoltázsára vagy egy focista szőrős lábszárára –, de a legősibb érzékszervünk mégiscsak az orrunk. És az illat a vizualitással ellentétben direktben az érzelmeinkre, és a hosszú távú memóriánkra hat.

Ha marketingcélra akarunk illatot használni, és koherensen, jól építjük fel a marketingüzenetet, jól ki tudjuk fejezni illatban, és ezeket speciálisan erre kialakított technikával, meghatározott helyen és időben kipermetezzük, akkor elérhetjük, hogy márkaazonosítóként rögzül az illatunk, és hosszú-hosszú évekre, évtizedekre egyfajta pozitív „itt jó helyen vagyok”-érzést vált ki bennünk. Manapság már olyan cégek is használnak ilyen marketingeszközöket, amelyeknek semmi közük a kozmetikumokhoz, parfümökhöz. Például egy új luxus sportautó bemutatásakor a szakújságírók beülhetnek egy professzionális szimulátorba, amely a vizuális és fizikai hatások mellett a motor, az égett gumi illatát is visszaadja.  Vagy például egy francia rokokó stílusban újjáépített kastélyszálló úgy is igyekezhet visszaadni a kor hangulatát, hogy az épület és a bútorzat helyreállítása mellett az illatokban is megkeresik a korra jellemző – kellemesre és vendégmarasztalóra hangolt – illatvilágot.

Megkerestek egy svájci, zöldmezős beruházással, hogy fel fognak építeni egy „green office”-t, azaz egy teljesen természetbarát, geotermikus üzlet- és irodaházat, amelyben nyílik majd a private banking üzletág is. Nimbuszának megfelelően ez a private bank ebben a mesterkélt és minimalista környezetben is valami egészen mást akar majd képviselni: a tárgyalószobában elegáns svájci bankárok milliárdokról tárgyalnak majd dúsgazdag ügyfeleikkel – és ehhez azt az imidzset igyekeznek visszaadni, ami mindenkor egy klasszikus svájci magánbankhoz társul: az elegáns mahagóni bútorokkal és süppedős bőrfotelekkel berendezett tradícionális tárgyalók hangulatát. Így a hipermodern, önszabályozó, geotermikus és szolárenergiát hasznosító környezetben az illatok segítségével kell majd megjelenítenünk valami egészen mást. És hogy hazai példával is szolgálhassak: igazi megtiszteltetés ért nemrég – az 1790 óta működő sokgenerációs magyar családi cég, a Zwack kihozott egy nagyszerű új italt, és azzal bíztak meg első körben, hogy fejlesszek egy olyan ambiance illatot, amely a termékbevezetés eventjeit, eseményeit segíti. Már a nemzetközi sajtótájékoztató helyszínét is beillatosítottam.  A Corinthia Budapest Hotel báltermében – egy hatalmas belső térben – kellett visszaadni azt az érzetet, amely a termékhez társul. Ezért előtte abban a kiváltságban volt részem, hogy végigjárhattam azokat a pincéket, ahol az Unicum Szilva érlelődik. Annyi titkot elárulhatok, hogy aszaltszilvaágyon!

Amikor megkérdezték a család és a menedzsment tagjai, hogy mire volna szükségem az illat kifejlesztéséhez, pléhpofával azt válaszoltam, hogy csak az ital receptúrájára, amit döbbent csend követett, majd kitört a nevetés – nyilván csak vicceltem. Az illat ráadásul sosem lehet szolgaian ugyanaz, mint az íz; nem is tudnánk a receptúra kikeverésével az ambiance illatot kikeverni, hiszen az illat hiába lenne azonos, ha nem lenne porlasztható, tartós, így nem lenne alkalmas enteriőr-parfümnek. Míg a pálinkafőzők tesztelhetnek bőrön pálinkákat, levegőbe juttatva ez nem működne olyan könnyen, és az illatkreáció mindig absztrakció. Az Unicum Szilvának a megszokott unicumos kesernyéssége mellett egyfajta finoman édes-fűszeres, szilvás-bársonyos hangulata van, ami a hölgyek számára is izgalmas, selymesebb, dzsemesebb, kevésbé keserű, nagyon szép ital. Végigszagolhattam az alapanyagok egy részét is a fejlesztés során, és az illat végül annyira jól sikerült, hogy Zwack úr – Isten nyugosztalja – magának is kért egy kicsi üvegcsével, amit néhanapján parfümként is használt. Ez egy igazán bájos értékítélet volt a részéről, nagyon boldog voltam, hogy láthattam az elégedettségüket. Hiszen az csak egy dolog, hogy az ember létrehoz valamit, ami sikeres, de hogy az, akinek a fejéből kipattant az eredeti ötlet, személyesen is rajong érte, hatalmas pluszt jelent…

Karácsony előtt több héten át kóstoltatás zajlott Ferihegyen. Már a  bejáratnál vizuális marketingeszközökkel hívták fel a figyelmet a Zwack új italára, majd a Tax Free-t elhagyva meg is mutatták az országból távozó külföldi és hazai utazóknak, hogy íme, ez egy igazi újdonság Magyarországon, sőt, meg lehetett kóstolni az új Unicum Szilva mellett az ízért felelős aszalt szilvát is. Nekem pedig az volt a feladatom, hogy ambiance, azaz enteriőr-illatommal a hatalmas SkyCourtban egyfajta „csápként” vonzzam oda az orruknál fogva az utazókat. Nyilván nem az volt a cél, hogy a mellette lévő étteremben ne lehessen érezni az ízeket, vagy hogy elnyomjuk a parfümrészlegen az összes illatot, hanem az, hogy a kóstoltatás környékén 30-40-50 méterről – kinek milyen jó az orra – az utazó egyszer csak öntudatlanul is felfigyeljen valami különlegesre. A kicsit fűszeres, enyhén füstölt,  gyengéden szilvalekváros – épp, mint amikor szilvadzsemet főznek Noszvajon – hangulatra. Amikor ősz végén Párizsba indultam, személyesen is átsétáltam a SkyCourton, és úgy tűnt, nagyon jól működik az olfactive, magyarul szagi- vagy illatmarketing.

Az illatok Párizsa

Imádok Párizsban enni-inni, de nem csak Michelin-csillagos helyeken. Van például az Opera közelében egy kockásabroszos hely, ahol nagymamám féle húslevest adnak főfogásként, külön kihozott velőscsonttal, pirítóssal, jó mustárral és a mennyei főtt hússal, zöldségekkel, az illatkészítés pedig olyannyira merít a szakácsművészetből, hogy egy „őrült” kollégám éppen pot-a-feu és miso-leves illatú gyertyákat kreál.

A városba – az éppen 135 éve született Ady emlékével együtt – beszökött az ősz is, mert a Poésir Nemzetközi Költészeti Fesztivál meghívott vendége voltam, és Szabó T. Anna költőnővel az illatok és az irodalom mesés kapcsolatát boncolgattuk, természetesen egy izgalmas, illatos beszélgetés keretében.

A fény városában ki nem hagynám a kora reggeli sétáimat a ködben úszó Luxembourg-kertben, amit megható igyekezettel tartanak fenn pompás szépségében a helyiek, ahol a nap minden szakában futók szaladgálnak körbe a hatalmas fák színes őszi lombjai közt az antik szobrok, szökőkutak és az andalgó turisták között. Friss bagettemet mulatságosan lóbálva elmerenghettem azon, hogy milyen sokat ér a városlakónak egy talpalatnyi föld, egy csipetnyi természet virágokkal, fákkal, és a rajtuk üldögélő madarakkal.